Nyitókép: Pexels.com

Szexvideóval zsaroltak az örömlányok

Infostart
2019. szeptember 19. 13:57
A Békéscsabai Járási Ügyészség társtettesként elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete és különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat három nő és három férfi ellen, akik szexuális együttlétről készített videofelvétellel zsaroltak meg egy férfit.

A vádlottak közül egy 27 éves és egy 29 éves nagykamarási nő a vádbeli időszakban prostitúciós tevékenységből éltek. Az egyik internetes portálon hirdették magukat és a szexuális szolgáltatásaikat egy Gyula, Budapest krt.-i lakásban nyújtották ügyfeleik részére. Június 10-én a hajnali órákban egy férfi hívta fel a honlapon magát Szandra néven hirdető 27 éves nőt és 6 órára találkozót beszéltek meg a fenti ingatlanban. Ezt megelőzően a két nő egy mobiltelefont beállított a szobába abból a célból, hogy a sértett tudta és beleegyezése nélkül a szexuális együttlétről videofelvételt készítsenek, majd annak a felhasználásával, illetve az azzal való fenyegetéssel a jó anyagi helyzetűnek ítélt sértettet a későbbiekben pénz átadására kényszerítsék, olvasható az ügyészség honlapján.

A történtek után 3 nappal előbb a 27 éves nő hívta fel a férfit azzal, hogy a lakás főbérlője készített a tudtán kívül videofelvételeket az együttlétükről és segítségét kérte, nehogy fény derüljön arra, mivel foglalkozik. Rövid idő múlva a 29 éves nő is felhívta a sértettet és azzal fenyegette meg, hogy a felvételt

megmutatja a feleségének, illetve feltölti az internetre, ha nem fizet 5 millió forintot.

A prostituált nők kiderítették a férfi élettársának nevét, illetőleg a házához is elmentek és lefényképezték azt, a fényképet pedig elküldték a sértett részére, hogy ezzel nyomatékosítsák követelésüket. Az egyik hívás alkalmával a 29 éves nő azzal is megfenyegette a férfit, hogy feljelenti a rendőrségen, mivel

a vele szexuális aktust létesítő nő nem töltötte be a 18. életévét.

A megfélemlített férfi közölte a nőkkel, hogy ennyi pénz nem áll rendelkezésére, ezért a nők előbb 1,5-2 millió forintot követeltek a mobiltelefon és a memóriakártya átadásáért, majd alkudozás eredményeként első részletként 500 ezer forint átadásában egyeztek meg, amit a sértettnek egy Csabaszabadiban lévő buszmegálló kukájába kellett volna elhelyeznie. A zsarolásról tudomással bírt a nők családja is – így az egyik nő 31 éves férje, annak 27 éves testvére, aki nem mellesleg a másik nő élettársa volt, azok 57 éves anyja és még egy 52 éves férfi – és ők mentek el a pénzért.

Időközben a sértett értesítette a rendőrséget, így a megjelölt időpontban nemcsak a zsarolásról tudomással bíró családtagok, de a rendőrök is megjelentek a helyszínen és éppen

akkor érték tetten az elkövetőket, amikor az "anyós" a kukából kiemelte a pénznek hitt csomagot.

A Békéscsabai Járási Ügyészség társtettesként elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete és különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat az elkövetőkkel szemben, és részben végrehajtandó, részben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. Az eljárás a Békéscsabai Járásbíróság előtt folytatódik.