Pezsgő vitte félre a kormányt

Infostart
2019. augusztus 1. 15:35
Külhonból érkezett haza az az ózdi nő, aki pezsgőt ivott a vezetés megkezdése előtt. Az őt ellenőrző rendőröknek azt is elmondta, hogy mennyit: több mint egy üveggel.

Az ittas járművezetők által okozott balesetek miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, vagy bódult vezetők kiszűrésére.

A megye útjain július 22-e és 28-a között 96 közúti közlekedési baleset történt, ebből

öt balesetben ittas, két esetben pedig bódult sofőr volt az okozó.

Hangsúlyozni kell, hogy az ittas vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után. Az ittas járművezetők továbbá magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára.

Az ózdi Rendőrkapitányság Borsodnádasdi Rendőrőrsének járőrei július 30-án 21 óra 20 perckor Járdánházán ellenőrzés alá vontak egy záróvonalat átlépő, a kanyarodó sávban a forgalommal szemben közlekedő autót és annak vezetőjét. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott.

A járművet vezető nő többek között elmondta, hogy külhonból érkezett haza, és a vezetés megkezdése előtt elfogyasztott több mint egy üveg pezsgőt.

Az Ózdi Rendőrkapitányság a 29 éves helyi nővel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.