Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Vádat emeltek két, migránsokra támadó pécsi ellen

Infostart
2019. június 19. 14:08
Két jemeni egyetemistára támadtak rá tavaly nyáron, felszólítva őket, hogy magyarul beszéljenek Magyarországon.

A Pécsi Járási Ügyészség közösség tagja elleni erőszak miatt emelt vádat két fiatallal szemben, akik származásuk miatt bántalmaztak két jemeni arabot, akik Pécsre, illetve Szegedre járnak egyetemre - írja a 24.hu.

A fiatalok egy pécsi üzletközpont előtt sétáltak tavaly nyáron, arabul beszélgetve, ezt hallották meg a támadók, majd azt kiabálták, "migránsok, húzzatok haza, takarodjatok, Magyarországon magyarul beszéljetek!"

A diákok, miután szóban védeni próbálták magukat, a két elkövető szidalmazni és követni kezdte az arabokat, majd mikor utolérték őket, az egyik helyi földre vitte az egyik arabot, miközben származásuk miatt folyamatosan szidták őket. A földre került egyetemista kereket tudott oldani, a másikukat viszont acélbetétes bakanccsal rugdosták össze, és csak később tudott elmenekülni.

Az eljárás most befejeződött, a két elkövető a külföldi származásuk miatt bántalmazta a hazánkban tanuló diákokat, így a cselekményük a súlyos testi sértés kísérlete mellett a közösség tagja elleni erőszak megállapítására alkalmas, ezért emeltek ellenük vádat.