Nyitókép: Pixabay

Durva zsarolás a Balatonnál

Infostart
2019. június 18. 13:11
A Kaposvári Járási Ügyészség zsarolás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a 17 éves siófoki fiatallal szemben, aki volt iskolatársától zsarolt ki nagyobb összeget.

A motiválatlan, szakképzettséggel nem rendelkező fiatalkorú vádlott úgy döntött, hogy bűncselekmény útján fog pénzt szerezni. Tudomása volt arról, hogy a volt általános iskolájába jár egy nála két évvel fiatalabb fiú, akinek a családja jó anyagi körülmények között él.

A fiatal ezért 2017 novemberében az iskolakapuban megvárta a nála gyengébb testalkatú sértettet, akit erőfölényét kihasználva megfenyegetett azzal, hogy megveri, ha nem hoz neki otthonról pénzt. A fiatalkorú sértett a vádlott fenyegetésének hatására szülei pénzéből ekkor 20 ezer forintot vett el, amit átadott a vádlottnak.

A fiatalkorú vádlott ezután 2018 decemberéig kisebb-nagyobb kihagyásokkal heti, illetőleg havi rendszerességgel fenyegette meg bántalmazással a sértetett pénz átadása érdekében, akit egy alkalommal a ruhájánál fogva megrángatott és pofon is ütött, amikor a követelés teljesítésével vonakodni kezdett.

A vádlott a sértett zsarolása útján közel 700 ezer forintra tett szert.

A pénzek eltűnése egy idő után azonban a sértett szüleinek is feltűnt, ezért a nyomozó hatósághoz fordultak. A siófoki rendőrök végül 2018 decemberében az iskolaudvaron fogták el a fiút úgy, hogy éppen akkor vett át újabb 40 ezer forintot a sértettől. A vádlottnak azért is felelnie kell, mert a 18. életévét be nem töltött barátnőjéről pornográf tartalmú fényképfelvételeket tartott a mobiltelefonján.

Az ügyészség az elfogása óta letartóztatásban lévő és javítóintézetben fogva tartott vádlottal szemben javítóintézeti nevelés elrendelésére tett indítványt azzal, hogy beismerő vallomás esetén annak tartamát 3 évben állapítsa meg a bíróság.