Nyitókép: Pixabay.com

Visszakapcsolták az áramot, meghalt a szerelő

Infostart
2019. május 22. 10:41
Egy szemerei kúria térvilágítását hozták helyre, az utolsó pillanatban azonban nem figyeltek.

Súlyos áramütés ért munkavégzés közben egy 45 éves villanyszerelőt Szemerén, egy hétig szenvedett sérüléseitől, ezt követően halt meg - írja a Blikk.

A férfi főnökével egy szemerei kúriához ment ki, hogy a meghibásodott térvilágítási rendszert megjavítsák. A munkát a férfi főnöke irányította, először áramtalanított, majd a kültéri világítást kapcsoló szerelvénydobozt szétszedte, az ott talált vezetéket pedig a földön kezdte javítani. (Egy szakvélemény szerint a területet, ahol az elszórt vezetékek voltak, el kellett volna keríteni, a kúriában ugyanis több vendég is tartózkodott.) Miután végzett a javítás ezen részével, odament a meghibásodott lámpatesthez, amit szintén megszerelt, végül pedig, hogy megnézze, jó munkát végzett-e, újra áram alá helyezte a rendszert; a lámpa világított, ezért úgy döntött, felállítja a világítótestet az eredeti pozíciójába, ekkor azonban már

nem áramtalanított újra, ezért a fűben szétszóródott, feszültség alatt álló, szigeteletlen vezetéktől áramütést szenvedett a kapcsolószekrény előtt térdelő és ott szerelési munkákat végző beosztott.

Kiabálására többen odaszaladtak, a férfit újraélesztették, és kórházba vitték.

A lapnak nyilatkozó ügyvéd szerint könnyen kimondhatja a bíróság a villanyszerelő cég vezetőjének felelősségét, aki tagadja a bűnösségét, mondván, figyelmeztette alkalmazottját, hogy még ne menjen az áram alatt lévő vezetékekhez.