Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Faluldi Imre

3 milliárd forintos adócsalást tárt fel az ügyészség

Infostart
2019. május 13. 11:16
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt 23 vádlottal szemben emelt vádat.

A vádlottak közül tizennégyen 2015-2016. évben egy olyan bűnszervezet tagjaiként jártak el, amelynek célja a központi költségvetésből származó pénzeszközök jogtalan megszerzése volt. Számos gazdasági társaságot felhasználtak, amelyek nevében az Európai Unió valamely tagállamából – jellemzően Szlovákiából, Csehországból, Romániából és Lengyelországból – származó kávé, cukor, csokoládé és energiaital kereskedelmével foglalkoztak.

A közösségi beszerzések érdekében a vádlottak olyan cégeket alapítottak, amelyek számos esetben egyéb gazdasági tevékenységet nem is végeztek. A cégnyilvántartás szerinti, magyarországi lakóhellyel nem rendelkező, külföldi állampolgárságú

vezetőjük egyáltalán nem is tudott a céget érintő adóelkerülő kereskedelmi tevékenységről, vagy ha tudott arról, csupán nevét adta ahhoz,

ténylegesen a gazdasági események szervezésében, lebonyolításában, a számlázásban nem vett részt. E cégeket a vádlottak időről-időre váltották, lecserélték, illetőleg az egyes társaságokon belül is több alkalommal hajtottak végre ügyvezetőváltást.

A váddal érintett közösségi beszerző, belföldi továbbértékesítő vagy a termékeket végül felhasználó cégek számára a cégláncolatok kialakítása a kedvező adózási pozíció elérése céljából volt jelentős, hiszen így a láncolatban közvetlenül alattuk elhelyezkedő gazdasági társaságok által kibocsátott - fiktívnek minősülő – számláknak könyvelésben való felhasználásával a számlák általános forgalmi adó-tartalmát levonásba helyezhették.

A termékeket az Európai Közösségek területéről megszerző és a behozatalt „papíron” végző gazdasági társaságok az első belföldi forgalomba hozatal során felmerülő általános forgalmi adó összegét nem fizették meg, így összességében a be nem fizetett általános forgalmi adónak a cégláncolat tetején elhelyezkedő társaságok általi levonásba helyezésével vagy visszaigénylésével a vádlottak

vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

A fiktív számlákat összesen öt ún. haszonhúzó gazdasági társaság használta fel könyvelésében és adóbevallásaiban, ezek közül egy kecskeméti, egy debreceni, kettő sárospataki és egy sátoraljaújhelyi székhellyel rendelkezett.

A közösségi beszerzéseket papíron elvégző, majd a belföldi forgalomba árut bocsátó társaságok irányítása, az áru továbbításának megszervezése, a számlázás, a banki ügyintézés ténylegesen a bűnszervezetet alkotó 14 vádlott kezében összpontosult.

A bűnszervezet által okozott vagyoni hátrány eléri a hárommilliárd forintot.

Az ügyészség a bűnszervezet 14 tagjával szemben fegyházbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltást és vagyonelkobzást indítványozott, a többi vádlottal szemben jellemzően börtönbüntetésre, öt vádlott esetében a végrehajtás felfüggesztésére tett indítványt. Az eljárással érintett gazdasági társaságok közül három esetében a jogi személy megszüntetését, hét esetben pénzbírság kiszabását indítványozta az ügyészség. A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.