Nyitókép: Pixabay

Nyolcvanmilliót kapott tévedésből, meglépett vele a rokkantnyugdíjas nő

Infostart
2019. május 3. 15:12
80 ezer forintot várt, de az ezerszeresét kapta meg tévedésből egy faddi nő. A pénzt kivette számlájáról és meglépett vele.

Egy cég már hosszú évek óta havi kártérítést fizetett a rokkantnyugdíjas nőnek, 2016 októberében azonban a szokásos 267 euró helyett véletlenül az összeg ezerszeresét, azaz több mint 80 millió forintot utalt át.

Az asszony három nap alatt három részletben kivette a teljes összeget, majd Németországba utazott.

Később egy bőröndnyi készpénzt és két X6-os BMW-t is találtak nála a német rendőrök, akik Passauban ütöttek rajta - írja a Bors.

A nő, aki most áll bíróság elé, nem ismeri el, hogy sikkasztott, azt állítja, jóhiszeműen, ab­ban a tudatban vette fel a pénzt, hogy a cég az elmúlt tíz évben elmaradt járandóságait fizette ki.

A cég többször is figyelmeztette az asszonyt a hibára, felszólítást küldött neki, sőt magánnyomozót is fogadott. Pénzt és két BMW-t is lefoglaltak az asszonytól, de több tízmillió még min­dig hiányzik az összegből. Az ügyész két év bö­r­tönbüntetést is kért a sikkasztó nőre.