eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Nyomoz a rendőrség a mozsgói szociális otthonban történt bántalmazás ügyében

Nyomozást indított a Szigetvári Rendőrkapitányság azzal összefüggésben, hogy súlyos bántalmazás történhetett a Baranya megyei Dél-Zselic Egyesített Szociális Intézmény mozsgói otthonában - tudatta a megyei rendőr-főkapitányság szerdán az MTI érdeklődésére.

Mint közölték, az eljárást könnyű testi sértés elkövetésének gyanúja miatt kedden rendelték el ismeretlen tettes ellen.

Fülöp Attila az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára április 17-én újságíróknak arról beszélt, hogy súlyos bántalmazás történhetett a mozsgói otthonban. Kijelentését arra alapozta, hogy eljutott hozzá három videofelvétel, amelyen jól látszik, hogy az intézmény két dolgozója bántalmazza az ellátottakat.

Az államtitkár akkor elmondta, a sajtóban vélelmezett, de súlyosnak tűnő állítások hangzottak el a mozsgói bentlakásos szociális intézményben történtekről, amelyeket azonban az addig lefolytatott vizsgálatok nem igazoltak.

Az ügy előzménye, hogy bejelentés érkezett a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szervezethez még 2018 tavaszán, hogy bántalmazzák a mozsgói otthon lakóit, és ezt videofelvétel is bizonyítja.

Az üggyel kapcsolatban négy hónappal később, 2018 augusztusában az ombudsmani hivatal is helyszíni vizsgálatot folytatott, jelentését idén április 4-én hozta nyilvánosságra.

Fülöp Attila korábban jelezte, a panaszbeadványban megfogalmazottakat - az életkörülményekre, a tárgyi és személyi feltételekre, az étkezésre, az egészségügyi ellátásra vonatkozóan - az ombudsmani jelentés nem tudta igazolni. Ezért az ombudsman felkérte a mozsgói intézmény vezetőjét, saját hatáskörben vizsgálja ki a panaszbeadványban szereplő állításokat. Az ehhez szükséges dokumentumokat - közöttük a videofelvételeket - azonban a TASZ nyolc hónapig visszatartotta.

Az államtitkár korábban kitért arra, hogy az Emmi április 14-én rendőrségi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. A feljelentést követő napon a mozsgói intézmény vezetője email-ben megkapta a felvételeket az ombudsmani hivataltól, amelyet továbbküldött az államtitkárnak.

A mozsgói otthon 1960 óta működik, az intézményben 133 közepesen súlyos és halmozottan súlyos értelmi fogyatékos él, ellátásukról 57 dolgozó gondoskodik.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×