Nyitókép: Police.hu

Borítékban küldte be a drogot a börtönbe

Infostart
2019. április 8. 14:27
A legkülönfélébb trükkökkel próbálkoznak ma már a drogkereskedők, hogy céljukat megvalósítsák.

Trükkös drogkereskedők ellen indult eljárás Heves megyében - írja ügyészségi forrásaira hivatkozva a Heol.hu.

Az egyik esetben egy kerecsendi apával és a fiával szemben emeltek vádat a közelmúltban kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt. A vádirat szerint a fiú 2017 decemberétől havonta 410-460 ezer forint értékben vásárolt új pszichoaktív anyagnak minősülő „kristályt” és „herbált”. A tiltott kábító hatású anyagokat a szülő és a csemetéje a faluban a közös lakóhelyükön tárolta. A nyomozás során megállapították, hogy 2018 májusára már 56 csomag szintetikus drog gyűlt össze náluk, s ehhez még újabb adagokat vettek. Maguk is rendszeresen fogyasztottak belőle, de bizonyíthatóan legalább tíz embernek adtak el csaknem 40 grammot a szerből. A „kristály” egy adagja általában ezer forintba került, míg a herbálért egy ötszázast kértek el. Ennek köszönhetően valamivel több mint fél év alatt, a lebukásukig számottevő haszonra tettek szert.

A terheltek letartóztatásban várják a büntetőjogi procedúra folytatását.

A másik esetben egy 44 esztendős nőt vádolnak, aki tavaly novemberben a balassagyarmati börtönben fogva tartott ismerősének adott fel az egri postán levelet. A küldeményben, amelyet a feladó a saját kézírásával címzett meg, két válaszboríték is volt, amelyeknek a ragasztócsíkjaira 5F-MDMB-PICA megnevezésű anyagot kent fel. Márpedig ez új pszichoaktív anyagnak minősül. A címzettnek nem volt alkalma végignyalni a neki küldött borítékokat, mivel azokat a fegyintézet biztonsági szolgálata visszatartotta, majd a rendőrség lefoglalta.

A kábító hatású új pszichoaktív anyagok esetében nem­csak azok előállítása, továbbá megszerzése és tartása, hanem az azokkal való kereskedelem, vagyis az ilyen szerek forgalomba hozatala, sőt még a kínálása, az átadása is bűncselekménynek számít.