Hátba szúrta saját élettársát

Infostart / MTI
2019. március 7. 09:38
Vádat emeltek egy 60 éves férfi ellen, aki még 2017 novemberében leszúrta élettársát egy XV. kerületi lakásban, mert a nő el akarta hagyni - közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közleményében azt írta, a vádlott a munkahelyén ismerkedett meg a nővel, majd összeköltöztek. A kapcsolat azonban rövid idő elteltével annyira megromlott, hogy a nő úgy döntött, elköltözik, ezért csomagolni kezdett.

A férfi, miután nem tudta élettársát maradásra bírni, kést szúrt az éppen háttal álló nőbe, aki életét vesztette.

A Fővárosi Főügyészség a bűnügyi felügyelet alatt álló férfi ellen emberölés miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, büntetése a törvény szerint 5-15 év szabadságvesztés lehet.