Nyitókép: Police.hu

300 óvszer rejtette a 60 millió forintot érő kokaint Ferihegyen

Infostart
2019. február 13. 16:38
A 30 éves brazil nő óvszerekbe rejtve próbálta meg a drogot az országba csempészni.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 30 éves brazil állampolgárral szemben. Az asszony Brazíliából érkezett repülővel február 10-én az éjszakai órákban a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, ahol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai tételes vámvizsgálat alá vetették.

Az ellenőrzés alkalmával a bőröndjében – négy takaró belsejébe rejtve –

összesen 300 darab, bruttó 3210 gramm súlyú kokaingyanús fehér port tartalmazó óvszert találtak a NAV pénzügyőrei, majd a lefoglalt anyagot és a nőt átadták a rendőröknek.

Az előzetes szakértői vélemény szerint a lefoglalt anyag kokain, amely súlya alapján feltehetően meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke körülbelül 60 millió forint.

A rendőrök a brazil asszonyt gyanúsítottként hallgatták ki. Beismerő vallomásában elmondta, hogy pénzhiányba került Brazíliában és ezért vállalta el a bőrönd Magyarországra szállítását. A nőt a nyomozók kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a bíróság 2019. február 13-án elrendelt.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság szakértők bevonásával folytatja a nyomozást - írja a police.hu.