Nyitókép: Pixabay.com

Minden végtagsérült rémálma: a jó lábát műtötték meg, ez lett a vége

Infostart
2019. január 15. 12:50
A 2017-ben történt autóbaleset után 72 napig volt kezeletlen egy negyvenes éveiben járó férfi bal combnyaktörése, miközben ép jobb csípőjét és lábát csavarokkal rögzítették.

A negyvenes éveiben járó, az Index cikkében T.-nek nevezett ember 2017 elején szenvedett súlyos autóbalesetet (vétlen volt, egy kereszteződésben szálltak bele oldalról, tűzoltók vágták ki autója roncsából), combnyaktöréssel műtötték a ceglédi Toldy Ferenc Kórházban, csak épp nem azon a lábán, amelyen kellett volna.

Az egészről a férfinak annyi emléke van, hogy megröntgenezték, majd sínbe tették a jobb lábát. A papírokból viszont egyértelműen kiderül, hogy a baloldali combnyaka tört el, miközben a jobb oldalát látták el.

T. tehát nem is gyanakodott akkor, hogy valamit elrontottak, a műtét után szűk egy héttel hazaengedték, lábadozott, gyógytornász kezelte.

Amikor orvos látta, mindannyiszor elmondta, hogy komoly fájdalmai vannak a bal csípőjénél, és csak 72 nappal az első műtét után, a május 9-én dátumozott ambuláns lapon szerepelt, hogy kezeletlen combnyaktörése van a baloldalán.

Addigra bal lába már egy centiméterrel megrövidült, így sokkal bonyolultabb eljárást kellett alkalmazni.

Az újbóli - immár helyes oldali - műtét után azonban az orvosszakértő megállapította: károsodása maradandó, orvosi gondatlanság és szakmai mulasztás történt. A férfi kártérítési idényével - a cikk szerint - a kórház egy évig nem foglalkozott érdemben, ekkor fordult a sajtóhoz T.

A kórház - miután találkozott a lap kérdéseivel - rövid időn belül kártérítésben állapodott meg a férfival,

így a történet lezárult.