Nyitókép: Mihádák Zoltán

Tizenkétszer szúrtak meg egy taxist Budapesten

Infostart
2019. január 11. 10:20
A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki nyereségvágyból – húszezer forintért – késelt meg egy taxisofőrt.

A 32 éves G. Richárd 2018. május 25-én 2 óra 40 perc körül Budapesten, a Nagyvárad téren beszállt egy taxiba, majd Pesterzsébetre vitette magát. A férfi útközben elővett egy kést, és tizenkétszer megszúrta a sofőrt, majd a pénzét követelte. G. Richárd ezután a sértett pénztárcájával elmenekült a helyszínről. A taxis súlyos sérüléseket szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a lefoglalt térfigyelő, illetve biztonsági kamerák felvételei alapján rövid időn belül azonosították az elkövetőt, akit még aznap este Vecsésen, egy parkolóban elfogtak.

A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, és az emberölés bűntettének kísérlete miatt folytatott nyomozást lezárták, az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek - írja a police.hu.