Nyitókép: Pixabay.com

Amint meglátott egy iskoláslányt, rémséges dolgokat művelt a zalai kamasz

Infostart
2018. december 5. 16:28
Kislányokat molesztáló kamasz fiú ellen emelt vádat a minap a Zala megyei főügyészség.

Egy 17 éves fiú tavaly nyártól idén májusig rendszeresen, legalább tíz alkalommal megjelent a zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskolánál. A kerítés mellől leste a diáklányokat és közben igyekezett magának - mint a Zala megyei főügyészség tájékoztatójában fogalmaz - "testi örömöket szerezni". Hasonlóképpen cselekedett egy másik iskolánál, a Dózsánál is, ahol a vádirat szerint egy ízben bukkant fel. Itt a parkolóból kísérte figyelemmel a gyerekeket és "közben foglalkozott saját magával" - olvasható a Zaol.hu-n.

Idén február 28-án dél körül a Balatoni útra vezető járdán egy szemből érkező kislány előtt nyúlt magához, május 3-án a Hegyalja úton mutogatta nemi szervét három, padon ülő kislány előtt.

Március 5-én kora este erőszakra is ragadtatta magát: a Liszt-iskolától követett egy hazafelé tartó 12 éves kislányt, s amikor a lépcsőházban utolérte őt, lefogta, benyúlt a kabátja alá és mindenfelé tapogatni kezdte. A kislány kiabált, így a fiú elmenekült.

Másik alkalommal a Fejér György utcától követett egy kislányt, és többször megtapogatta a fenekét.

A főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba közölte, a megyei főügyészség a fiú ellen szexuális erőszak bűntette, illetőleg szeméremsértés vétsége miatt emelt vádat.

A szexuális erőszak alapesetben kettőtől nyolc évig évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.