Nyitókép: Pixabay.com

Vonat elé hajtott a teherautósofőr, a napsütésre hivatkozik

Infostart
2018. november 20. 10:43
Nem állt meg a tilos jelzésnél, egy vasúti átjáróban egy tehergépkocsi vezetője Sarkadon. A rendőrök rövid időn belül azonosították a közlekedés biztonságát veszélyeztető férfit. Az ügy vizsgálatát a rendőrség befejezte.

A tilos jelzés ellenére a sínekre hajtott egy tehergépkocsi vezetője Sarkadon, még október 31-én reggel fél 8-kor.

A közeledő vonat vezetője azonnal vészfékezett, a szerelvény azonban már olyan közel volt az átjáróhoz, hogy az intenzív fékezés ellenére is csak az átjáró után állt meg.

A két jármű nem ütközött össze, mivel a tehergépkocsi vezetője, amikor meglátta a vonatot, gázt adott és még ki tudott hajtani az átjáróból.

A vasúttársaság munkatársainak bejelentését követően a rendőrök rövid időn belül azonosították a tehergépkocsit és annak vezetőjét - írja a Police.hu. A férfi kihallgatásán azt mondta, hogy

a napsütés és más egyéb körülmények miatt nem látta jól a fénysorompó jelzését,

de szerinte nem tilos jelzésnél hajtott be az átjáróba. A rendőrségi eljárás adatai szerint a fénysorompó üzemszerűen működött, jelezte a vonat érkezését.

Ha a fényjelzés a napsütés, vagy más ok miatt nem volt jól látható, a tehergépkocsi vezetőjének meg kellett volna állnia.

A rendőrség a szarvasi férfi ellen a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.