Így kerülhetjük el, hogy csalás áldozatai legyünk

Infostart
2018. augusztus 4. 09:28
Vádemelést javasol a rendőrség egy pápai férfi ellen, aki telefonon keresztül csalt ki pénzt három baranyai nőtől.

Csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 33 éves pápai férfi ellen, aki 2017 nyarán egy vajszlói, egy görcsönyi, és egy pécsi nőt is megkárosított – írja a Police.hu.

A megalapozott gyanú szerint a férfi felhívta a sértetteket, azzal az ürüggyel, hogy ő az egyik mobiltelefonos szolgáltató munkatársa, és a rendszer szerint regisztrálniuk kell telefonjukat. Ezután arra kérte őket, hogy a regisztrációhoz az általa megadott telefonszámokra küldjenek SMS-t.

A sértettek követték a férfi útmutatásait, azonban az általuk elküldött SMS-ekkel nem regisztrációt, hanem telefonegyenleg-feltöltéséket hajtottak végre a férfi által megadott telefonszámokra. A rendőrök a nyomozás során beazonosították a csalót, majd elfogták, és kihallgatták gyanúsítottként.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Pécsi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság telefonos csalások elkerülése érdekében a következőket tanácsolja:

  • Amennyiben ilyen hívást kap, kérje meg a hívót, hogy később hívja vissza Önt! Addig higgadtan gondolja át, hogy lehet-e valóságalapja az ilyen megkereséseknek! Valószínűleg nem lesz visszahívás!
  • Ne adja meg ismeretlen telefonálónak személyes, illetve banki adatait, ne utaljon, ne töltsön fel pénzt ismeretlen által megjelölt telefonszámokra, bankszámlákra!
  • Bármilyen kecsegtető ajánlattal keresik meg, legyen gyanakvó, járjon utána, ellenőrizze le a megjelölt szolgáltatónál, mert könnyen csalás áldozatává válhat!
  • Amennyiben a hívó száma látható volt, akkor a számot, illetve az általa használt nevet mindenképpen jegyezze fel, amellyel segíti a rendőrség munkáját, a csalás felderítését!
  • Ne kövesse a csalók utasításait! Jegyezze fel a hívás időpontját, majd azonnal tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén!