Az Europollal összehangolt akcióban csaptak le a magyar rendőrök

Infostart
2018. július 13. 07:39
Spanyolországban elkövetett bűncselekményből származó autókat foglaltak le.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Felderítő Főosztályon orgazdaság bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyamatban lévő nyomozásban a Készenléti Rendőrség (KR) Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály és több megyei rendőr-főkapitányság együttműködésével összehangolt akciót tartottak a rendőrök.

A nyomozás adatai szerint az elkövetők 2015 óta több nagyértékű, Spanyolországban elkövetett bűncselekményekből származó személygépkocsi Magyarországon történő illegális értékesítésével hozhatók összefüggésbe. A bűnözői csoport tagjai első lépésként hamis iratok felhasználásával különböző spanyol cégektől járműveket béreltek. A tulajdonosok megtévesztésével megszerzett autókat, teherautókat és hajókat Magyarországra szállították, ahol alvázszámukat átütötték, majd hamis vagy hamisított iratokkal forgalomba helyezték és jóhiszemű vásárlóknak értékesítették.

A BRFK Felderítő Főosztály munkatársai a KR Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály, a Pest, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna, Veszprém, Borsod-Abaúj-Zemplén és Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóival, továbbá az Europol szakembereivel közösen kedden összehangolt akciót tartottak. A széleskörű művelet során a rendőrök huszonhárom helyszínen végeztek eljárási cselekményeket, egy személyt elfogtak, továbbá tizenöt gépjárművet foglaltak le. A nyomozók az elvégzett kutatások alkalmával adathordozókat, mobiltelefonokat, valamint iratokat foglaltak le. Az elfogott személyt a rendőrök üzletszerűen elkövetett egyedi azonosítójellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A további eljárást a BRFK Felderítő Főosztálya szakértők bevonásával folytatja.