Nekiment az intézkedő rendőröknek két férfi Edelényben

Infostart / MTI
2018. május 9. 18:27
Két férfi az intézkedő rendőrökre támadt Edelényben. A Miskolci Törvényszék előzetes letartóztatásba helyezte őket.

Elrendelte az előzetes letartóztatását a bíróság annak a két férfinek, aki a gyanú szerint rendőrökre támadt hétfőn a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben - közölte a törvényszék sajtószóvivője szerdán.

Horváth Dóra azt írta: a rendőrök bejelentést kaptak, hogy egy edelényi lakóházban túl hangosan hallgatják a zenét. A járőrök felszólították az épületben levőket, hogy halkítsák le a készüléket, ám ők trágár szavakkal reagáltak. Egyikük elindult a rendőrök felé, miközben azt kiabálta, hogy "nincs csendháborítás, takarodjatok innen!". A járőrök úgy döntöttek, hogy előállítják a fenyegetően fellépő férfit, és mivel ellenállt, testi kényszert alkalmaztak ellene. Ekkor egyik társa rángatni kezdte a rendőröket, akiknek gázspray használatával sikerült elhárítaniuk a támadást - áll a közleményben.

A gyanúsítottak ellen - akik felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt állnak - hivatalos személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást.

Az előzetes letartóztatás ellen a gyanúsítottak fellebbeztek, ezért a végzés nem jogerős.