Megszólalt a skálás gyilkos ügyvédje

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2018. május 9. 13:10
Kiengedhetik a börtönből a skálás gyilkost. Bene Lászlót 1996-ban ítélték életfogytiglanra több tucatnyi fegyveres rablás és négy gyilkosság miatt. Védője azt mondta az InfoRádiónak, hogy Bene már nem veszélyes a társadalomra.

Bene László a rendszerváltás időszakának leghíresebb rablógyilkosa volt. A rendőrségtörténeti múzeumban külön rész mutatja be a bűncselekményeit. 1989 és 1994 között tucatnyi fegyveres támadást követett el, amelyekkel több tízmillió forintot szerzett, 1992-ben pedig bűntársával, Donászi Aladárral együtt megölt négy embert. Első áldozatuk Ősz Zsigmond rendőr volt, aki a szabadnapján a győri vízmű pénzszállítójaként dolgozott. A második, Sádt Győző budapesti egyetemista is ilyen munkát végzett: a Budai Skála Áruház bevételét vitte volna a bankba taxival – ezért hívták Benét skálás gyilkosnak –, Tóth Tamás és Izsó László vadásznak pedig azért kellett meghalnia, mert a Fejér megyei Sárszentmihályon véletlenül szemtanúja volt a gyilkosok erdei lőgyakorlatának.

Benét és Donászit 1994-ben fogták el.

Halálbüntetés akkor már, tényleges életfogytiglan pedig még nem létezett, ezért életfogytiglant kaptak, azzal a kikötéssel, hogy legkorábban 20 év múlva szabadulhatnak.

Donászi 2001-ben, 41 éves korában egy borotvapengével öngyilkos lett a sopronkőhidai börtönben. Bene a szegedi fegyházba került, ahol tíz évig magánzárkában volt. 2016-ban interjút adott az Echo Tv-nek, hangsúlyozva, hogy

ő nem sorozatgyilkos – mert nem élvezetből ölt –, hanem „profi gengszter".

Bene László 20 éves büntetése 2014. május 4-én lejárt, de öt évvel meghosszabbították, mert a szakértők szerint a férfi még mindig nagyon veszélyes. 2016-ban első fokon szabadon bocsátották, a Szegedi Törvényszék azonban másodfokon hatályon kívül helyezte a döntést. Most viszont a büntetés-végrehajtási bíró feltételesen ismét szabadlábra helyezte a férfit – tájékoztatott a Szegedi Törvényszék szóvivője. Juhászné Prágai Erika elmondta: Bene László több éve kifogástalanul viselkedik, 28-szor kapott jutalmat a magatartásáért, és az igazságügyi szakértő azt nyilatkozta, hogy a férfi megjavult.

„Tizennyolc éve ismerem és látom el a képviseletét.

Mindenkinek üzenem, hogy senkinek sem kell tartania tőle. Olyan életmódra rendezkedett be, amely szinte kizárttá teszi, hogy bármilyen formában veszélyes legyen a társadalomra"

– fogalmazott Soltészné Nagy Katalin ügyvéd, Bene védője.

A férfi azonban még nincs szabadlábon, mert az ügyész fellebbezést jelentett be a bíró döntése ellen, tehát a végzés nem jogerős. Az InfoRádió úgy tudja, hogy a férfi a börtönben zárkaparancsnok volt és szociális munkásnak tanul.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Megszólalt a skálás gyilkos ügyvédje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást