Ebből durva vonatbaleset is lehetett volna

Infostart
2018. március 23. 22:38
Csatornafedelet tett valaki a sínre a Sopron-Ebenfurt vasútvonalon. A rendőrség nyomoz.

Ismeretlen tettes vagy tettesek pénteken 12 óra után egy 52 centiméter átmérőjű vas csatornafedelet tettek a Sopron-Ebenfurt vasútvonal 862-es vasúti kilométerénél a sínekre. Egy Ausztria felől érkező személyvonat nekiütközött a csatornafedélnek és tíz méteren tolta maga előtt, majd kilökte a vasúti töltés mellé - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Az ütközés miatt nem sérült meg senki és anyagi kár sem keletkezett, a vasúti közlekedésben sem okozott fennakadást az eset.

A Soproni Rendőrkapitányság

vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

A rendőrség kéri, hogy akinek információja van a bűncselekményről vagy az elkövetőkről, jelentkezzen a Soproni Rendőrkapitányságon, vagy névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok egyikét. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.