Fogolyszökés Szegeden

Infostart
2018. március 4. 11:44
Engedély nélkül távozott házi őrizetéből a 35 éves szegedi férfi.

A Szegedi Rendőrkapitányság fogolyszökés miatt folytat eljárást Banka Gábor ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 35 éves férfi 2018. március 3-án 23 óra körül, a házi őrizet szabályait megszegve, az annak helyéül kijelölt szegedi lakóhelyéről ismeretlen helyre távozott.

A felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre, ezért a nyomozóhatóság elrendelte körözését.

Banka Gábor körülbelül 195 centiméter magas, erős testalkatú, szeme színe kékes-zöld, haja sötét, rövidre nyírt.

A Szegedi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képeken látható Banka Gábort felismeri, vagy tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Szegedi Rendőrkapitányságon (6721 Szeged, Párizsi krt. 16-22.). A névtelenség megőrzése mellett telefonon bejelentés tehető a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában a 06-62-562-400-as hívószámon, a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi szakmai irányítójánál a 62-562-400/1814-es melléken, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Írásban is tehető bejelentés a szegedrkkeszultseg@csongrad.police.hu e-mail címen.