eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

AZ OLAF feljelentése után börtönre ítélték a csaló magyar cégvezetőt

Az OLAF feljelentése nyomán 770 millió forintos költségvetési csalás miatt emelt vádat az ügyészség - az ügyben elsőfokú ítélet született.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése alapján indult bűnügyben a Fővárosi Főügyészség uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt nyújtott be vádiratot. Az ügyben szereplő cégcsoport papír csomagolóeszköz gyártással foglalkozott. A csoport tényleges irányítója elhatározta, hogy úgy vesz igénybe jogosulatlanul hazai és uniós forrásból származó, vissza nem térítendő támogatást, hogy a cégcsoport üzemeiben már évek óta működő papírzacskógyártó gépeket újonnan beszerzett gépként tünteti fel.

Összesen négy - technológiai korszerűsítésre kiírt - uniós pályázatot nyújtott be új gépsorok beszerzésére úgy, hogy a gépek megvásárlása ténylegesen nem állt szándékában, célja mindegyik esetben a támogatási összeg jogosulatlan megszerzése volt. A pályázati eljárások során az új gépek beszerzését alátámasztó, valótlan tartalmú okiratokat készített és használt fel, ezzel mintegy 770 millió forint vagyoni hátrányt okozott, melyből több mint 630 millió forinttal az uniós, míg csaknem 140 millió forinttal a magyar költségvetést károsította meg.

A Fővárosi Törvényszék az I. rendű, valamint III. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki különösen jelentős, illetve különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében, és ezért az I. rendű vádlottat 3 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre, míg III. rendű vádlottat 6 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte - egyúttal III. rendű vádlottat előzetes mentesítésben részesítette.

Az ítélet nem jogerős. A Fővárosi Főügyészség a kihirdetett ítélet ellen mind a négy vádlott vonatkozásában fellebbezést jelentett be a vádlottak terhére.

Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×