eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Jó hírekkel szolgált a rendőrség

Minimálisan csökkent a fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2017-ben - derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) által készített beszámolóból, amelynek elfogadásáról jövő szerdai ülésén dönthet a Fővárosi Közgyűlés.

A budapest.hu oldalon csütörtökön közzétett, a BRFK múlt évi tevékenységéről beszámoló dokumentum szerint tavaly a bűncselekmények száma 0,1 százalékkal - 62 934-ről 62 870-re - csökkent.

A közterületen elkövetett bűncselekmények számában 8,3 százalékos csökkenés figyelhető meg: 2016-ban 15 959, míg tavaly 14 641 bűncselekményt regisztráltak a fővárosban.

A Budapesten elkövetett emberölések száma a 2016-ban regisztrált 44-ről 2017-ben 34-re csökkent. Szándékos befejezett emberölés 2016-ban 21 esetben, 2017-ben 15 esetben történt. Emberölés kísérletéből 2016-ban 18-at, tavaly 16-ot regisztráltak - olvasható a beszámolóban.

A testi sértések száma 1,3 százalékkal csökkent, 2075-ről 2048-ra. A súlyos testi sértések számában 9,1 százalékos csökkenés figyelhető meg: 2016-ban 1237 esetet, 2017-ben 1124-et regisztráltak. A halált okozó testi sértések száma a 2016-os 6-ról a 2017-ben 3-ra csökkent a fővárosban.

A beszámoló szerint kiskorú veszélyeztetése vonatkozásában 34,3 százalékos emelkedés figyelhető meg: a 2016-ban 137, míg 2017-ben 184 ilyen bűncselekmény került regisztrálásra.

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények számában 39,2 százalékos növekedés figyelhető meg: 2016-ban 120, 2017-ben 167 jogsértést regisztráltak Budapesten.

A vagyon elleni bűncselekményeken belül 11,9 csökkenés figyelhető meg a lopások - betöréses lopásokkal együtti - számának alakulásában, 2016-ban 29 011, 2017-ben 25 552 lopást regisztráltak.

Az autólopások száma 1195-ről 998-ra, 16,5 százalékkal csökkent, gépjárművek feltörése 2096-ról 1768-ra, 15,6 százalékkal mérséklődött.

A lopáson belül 24,5 százalékkal kevesebb lakásbetörést regisztráltak Budapesten, számuk a 2016-os 3967-ről, 2994-re csökkent 2017-ben. A rablások számában is csökkenés figyelhető meg: 2016-ban 465, 2017-ben 270 rablást regisztráltak, ami - mint írták - jelentős, 41,9 százalékos csökkenést jelent.

A beszámoló szerint az összes rendőri eljárásban regisztrált nyomozás eredményessége 2016-hoz képest 40,6 százalékról 48,3 százalékra emelkedett.

Budapest területén a személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma 2,2 százalékkal, ebből a halálos kimenetelű balesetek száma 12,5 százalékkal, a súlyos kimenetelű balesetek száma 1,3 százalékkal, a könnyű kimenetelű balesetek száma 2,3 százalékkal csökkent.

A beszámoló szerint a rendőrség átlagos reagálási ideje - ez a küldés kezdeményezése és a riasztott egység helyszínre érkezése között eltelt időt jelenti - 2016-ban átlagosan 14 perc, 2017-ben 12 perc 33 másodperc volt.

Címlapról ajánljuk
Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×