Halott ember autózgatott Magyarországon

Infostart
2018. január 30. 08:55
Megrendezte a halálát egy férfi, aki így nem fizette az általa korábban megvásárolt két autó utáni törlesztőrészleteket. A "trükk" éveken keresztül működött, ám végül a rendőrök felkeresték a "halott autóst" egy szegedi lakásban.

A budapesti rendőrök befejezték annak a férfinak az ügyét, aki két autót is vett hitelre, majd egyik járműnek sem fizette a törlesztőrészletét. A férfi ezután megtévesztve a hatóságot, halottá nyilváníttatta magát, hogy ezzel elkerülje a várható büntetését.

A nyomozás adatai szerint a 43 éves érdi T. Zsolt 2009. október 26-án egy autó megvásárlásához lízingszerződést kötött egy céggel. A férfi ezután nem törlesztette a több mint ötmillió forintos lízingdíjat, valamint az autót sem adta vissza. Ezt követően 2010. július 6-án egy újabb autóvásárlás miatt kölcsönszerződést kötött egy céggel, majd szintén nem fizette a közel tízmillió forintos kölcsönt. T. Zsolt ellen eljárás indult, de 2013. február 13-án megszüntették, mert a nyilvántartás adatai alapján a férfi elhunyt.

Közel négy évvel később, 2017. május 4-én információ merült fel arra vonatkozóan, hogy T. Zsolt mégis életben van, Szegeden él, és a hatóságot megtévesztve, azért nyilvánítatta magát halottnak, hogy elkerülje a várható büntetést. A rendőrök 2017. május 29-én egy szegedi lakásban igazoltatták a férfit, aki először testvére adatait felhasználva igazolta magát, majd elismerte, hogy ő T. Zsolt. A nyomozók a férfit elfogták és sikkasztás, valamint más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának munkatársai a nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratot vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére - írja a police.hu.