Rejtett tisztáson termesztettek vadkendert

Infostart
2018. január 11. 08:51
A Marcali Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat négy férfi ellen, akik egy somogyi erdőben termesztették, majd lakóhelyükön árulták a marihuánát.

Az ötlet kitalálója az I. r. vádlott volt, akinek kérésére a vadőri feladatokat is ellátó IV. r. vádlott egy somogyi erdőben lévő rejtett tisztást szemelt ki a vadkender termesztésére. A területet vadkamerával őrizték, a termést pedig eladták - közölte az ügyészség.

Az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő I., II. és III. r. vádlottakkal szemben fegyház fokozatú, a IV. r. vádlottal szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, illetve a vadkender eladásából származó, továbbá az I. r. vádlott által a többi vádlottnak a segítségükért adott pénzösszegek elkobzásra is indítványt tett.