Ennél abszurdabb temetői autós büntetőügyben nem emelt vádat magyar ügyészség

Infostart
2018. január 9. 09:19
Temetőben dudált, villogott, leckéztetésből ütközött a bátyai autós, december 24-én.

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség közúti veszélyeztetés és rongálás miatt vádat emelt egy bátyai férfivel szemben, aki azért, hogy megleckéztesse, 2016. december 24-én a miskei köztemetőben dudálva és villogva többször is nekihajtott az előtte haladó autónak.

A 48 éves bátyai férfi járművezetéstől eltiltás hatálya alatt állt, amikor 2016. december 24-én sötétedéskor a miskei köztemető területén közlekedett gépjárművével. Haladása során egy helybeli lakossal, az ügy sértettjével közlekedési konfliktusa támadt. Ezután a vádlott a sértett gépkocsija mögött, vele azonos irányban haladt a temető főkapuja felé, miközben folyamatosan dudált és villogott a fényszórójával. Mivel a főkapu csukva volt, a sértett megállt és utasa kiszállt, hogy kinyissa a kaput. Eközben a dühös vádlott azért, hogy a sértettet megleckéztesse, hátulról szándékosan nekihajtott az autójának, megrongálva azt.

Miután az utas a kaput kinyitotta, a sértett utasával együtt kihajtott a temetőből, azonban a vádlott ezután is követte őket és még többször, szándékosan hátulról nekihajtott az autójuknak.

A baleset során személyi sérülés nem történt, ám a sértett által vezetett gépkocsiban közel 300 ezer forint kár keletkezett, mely nem térült meg.

A vádlott azzal, hogy bosszúból szándékosan nekihajtott az előtte közlekedő gépjárműnek, a benne utazók testi épségét közvetlen veszélynek tette ki.

A büntetett előéletű vádlottat az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntettével és rongálás vétségével vádolja. Bűnösségéről a Kalocsai Járásbíróság fog dönteni.