Embereket lökött a metró elé a bukaresti gyilkos – videó

InfoRádió
2017. december 14. 11:43
Őrizetbe vettek szerda reggel a bukaresti rendőrök egy nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy kedden néhány óra leforgása alatt a metró elé lökött két személyt.

Az áldozatok fiatal nők voltak: egyikük meghalt, a másik csak enyhe sérüléseket szerzett. A feltételezett gyilkosság a Dristor, a gyilkossági kísérlet a Costin Georgian nevű állomáson történt – írja a Maszol.ro.

A portál beszámolója szerint kedd este még arról értesült a sajtó, hogy délután a metró elé vetette magát és meghalt egy 25 éves nő a Dristor állomáson. Este nyolc óra tájban azonban egy 20 éves lány a rendőrségnek azt mondta, hogy egy számára ismeretlen,

40 év körüli nő délután 3-kor a sínek közé lökte őt

a Costin Georgian állomáson. Neki nem esett komolyabb baja.

Mindkét jelenetről felvételt készítettek a Metrorex vállalat térfigyelő kamerái, amelyek alapján a rendőrség az éjszaka folyamán azonosította és elfogta a gyanúsítottat, egy 36 éves nőt. Kihallgatása jelenleg zajlik, tetteinek oka ismeretlen.

A bukaresti sajtó rendőrségi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a gyanúsítottat éjjel egykor fogták el a járőrök, a román főváros egyik központi terén, egy üzlet előtt. A nő nem tanúsított ellenállást.

A térfigyelő kamerák felvételei minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a rendőrök azt a személyt vették őrizetbe, aki kedden 21 óra körül a sínek közé lökte a 25 éves nőt a Dristor metróállomáson. Szintén ő volt az, aki 15 óra körül egy 20 éves lányt akart a Costin Georgian állomáson a szerelvény elé akart taszítani, de áldozata kisebb sérülésekkel megúszta.

A Dristoron elhelyezett térfigyelő kamerák felvételei szerint a gyanúsított riasztó hidegvérrel taszította a halálba a 25 éves áldozatát. A jelenetek időpontjában az állomás szinte üres volt. A gyanúsított hátulról a sínek közé lökte a fiatal nőt, aki azonban fel tudott tápászkodni, és kétségbeesetten próbált visszamászni a peronra, mert nagy sebességgel közeledett a metró. Támadója azonban nem hagyott számára menedéket:

lábával visszalökte a sínek közé, éppen amikor befutott a szerelvény,

majd eltávozott.

Az őrizetbe vett nő beismerte tettét, de nem adott rá magyarázatot. Kihallgatása alatt összefüggéstelenül beszélt, és zavarodott állapotban volt. A rendőrség gyanúja szerint valamilyen mentális betegségben szenved – hivatkozik a lap News.ro portálra.

Annyit sikerült róla kideríteni, hogy craiovai, Magdalena Șerbannak hívják, és egy barátjánál lakik Bukarestben. Barátja lakcímét nem tudta, de azt mondta a nyomozóknak, hogy el tudja őket vezetni a lakáshoz.

A biztonsági kamerák felvételén látható, amint Magdalena Șerban a sínek közé löki áldozatát, aki gyanútlanul álldogált a peronon telefonjára figyelve. Néhány másodperccel később berobogott az állomásra a szerelvény, és elgázolta a 25 éves nőt. A hírtelevíziók által bemutatott videón ez a jelenet már nem látszik, ahogy az sem, amikor a támadó lábbal visszalöki a sínek közé a peronra visszakapaszkodni próbáló áldozatot.

A felvételeken az is látható, hogy akadt néhány ember a másodpercekben az állomáson, de

senki nem sietett a 25 éves nő segítségére.

Magdalena Șerban zavartanul elhagyta a gyilkosság helyszínét. Néhány órával később fogták el a rendőrök.