Durva eset a kórházban, lépett az ügyészség

InfoRádió
2017. november 27. 11:39
Egy a kórházban elhunyt idős nő halálesetének ügyében foglalkozási szabályszegések miatt indult nyomozás, amelynek során a vád szerint a rendőrség által bekért ápolási domumentumokat meghamisították.

Az alapügy lényege szerint egy 87 éves nő 2015. február 1-jén egy budapesti kórházban kapott kezelés során elhalálozott - közölte az ügyészség.

Ebben az alapügyben az illetékes kerületi ügyészség pár hónappal ezelőtt már vádat emelt, e vádirat szerint az idős nő kezelése során két budapesti orvos és egy ápoló is foglalkozási szabályt szegett; az ápoló esetében a foglalkozási szabályok megszegése olyan súlyos volt, hogy az az időskorú nő halálához vezetett. Az ápoló ugyanis a vád szerint orvossal történő konzultáció nélkül adott be gyógyszert a sértettnek, valamint az orvos által rendelt adag dupláját adta be az idős nőnek.

A haláleset ügyében, halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt nyomozás indult, amelynek során a rendőrség 2015 júliusában megkereste a kórházat, és a sértett kezelésével kapcsolatban keletkezett valamennyi dokumentum megküldését kérték.

A jelen ügyben benyújtott vádirat szerint ekkor a kórházi osztály egyik főnővére az idős nő ápolási dokumentációjában szereplő bejegyzéseket két ápolóval átirattatta oly módon, hogy az erre utasított ápolók a főnővér kérésének megfelelően, az újraírt ápolási dokumentumon az általuk alkalmazott gyógyszeres terápiát nem tüntették fel.

A kórház ezt követően a nyomozó hatóság részére ezt az újraírt, valótlan tartalmú iratot küldte meg.

A főnővér és az egyik okiratot hamisító ápolóval szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészség büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. A másik ápoló – a két orvos mellett – a fenti alapügynek vádlottja.