Megszólalt a szökött győri rab, hihetetlen a története

InfoRádió
2017. október 19. 16:50
A félelem, az apja iránti aggódás és a lazán hagyott bilincs együtt vette rá a szökésre a többszörösen büntetett férfit.

Bilincsben vezették Z. Krisztiánt a Győri Járásbíróságra, a többszörös visszaeső bűnöző szeptember 11-én onnan szökött meg, és csak nyolc nappal később tudták elfogni. A tárgyaláson most először vallott arról, hogyan és miért szökött meg. A Kisalföld tudósítása szerint amikor a bíró a szökés okáról kérdezte, azt válaszolta: "Több körülmény előzte meg az ösztönösen, s nem előre kitervelt cselekményt."

A többszörös visszaeső férfi állítja, Sopronkőhidán, ahol 12 év 2 hónap és 15 napos fegyházbüntetését töltötte, egyik rabtársa megfenyegette. A vita oka egy civil telefon volt, amely a rabtársé volt, de alkalmanként ő is használhatta. Amikor azonban társa megbukott a mobillal, azt akarta, hogy Z. vigye el a balhét, de nem volt erre hajlandó. Terhelő vallomást tett a rabtársra, aki ezért szerinte már várta, hogy Győrből, ahová más ügyben, tanúvallomást tenni szállították, visszatérjen Sopronkőhidára. Szökésének egyik oka ez volt:

nem mert visszamenni.

A fenyegetésekről állítólag tájékoztatta a nevelőket a börtönben, "de a fülük botját sem mozdították". A 33 éves vádlott azt állítja, szívbeteg édesapjáért is aggódott, az utolsó szikrát pedig az adta, amikor meglátta, hogy ugyanahhoz a bíró előtt kellett volna tanúskodnia, mint aki elítélte.

"A tárgyalóteremben vettem észre, hogy ki tudom húzni a kezem a bilincsekből, mert lazán rögzítették. Ezért amikor a bíró - ezt nem tudva - kérdezte, hogy amíg tanúskodok, levegyék-e, azt mondtam, nem. Mikor végeztünk, elindultunk az udvarra, mert oda érkezett volna a rabszállító. Az engem kísérő bv-s rágyújtott, kicsit elfordult jobbra, én

megvártam, míg két slukkot szív, aztán kihúztam a kezeimet, és elfutottam.

Amikor rájöttem, hogy sikerült, már bántam. Bennem volt, hogy föladom magam, de nem tudtam rávenni magam, hogy besétáljak a rendőrségre. Nem bíztam bennük, ugyanis ők és a bíróság szerintem igaztalanul intéztek el tizenegy évre" - vallotta a szökött győri rab.

A bíróság meghallgatta a börtönőrt is, de csütörtökön nem hozott ítéletet az ügyben.