eur:
392.78
usd:
367.82
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Fordulat a halálkamion ügyében

Fordulat a halálkamion ügyében

Vádat emeltek bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt - a parndorfi ügyhöz köthetően - egy afgán és két bolgár férfi ellen - közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész.

Nánási László közleménye szerint a 26 éves afgán vádlott az embercsempész bűnszervezet hierarchiájában a felső szinten - a csoport magyarországi tagjait vezető elsőrendű vádlott, a 30 éves, szintén afgán férfi felett - állt.

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség által most megvádolt afgán férfi 2015 májusa és augusztus 27. között pénzért rendszeresen szervezte emberek Szerbiából Magyarországra csempészését, majd a határ közeléből - egyes esetekben Budapestről - Németországba és Ausztriába szállítását. Rendszeresen egyeztetett telefonon a számukról, átkelésük helyéről és úti céljukról egy Szerbiában tevékenykedő pakisztáni embercsempésszel. Utóbbi a szerb-magyar határhoz utaztatást, valamint az úgynevezett sétáltatók segítségével az illegális határátlépéseket szervezte. Az afgán vádlott ezen kívül telefonon és személyesen adott utasításokat a rangsorban alatta álló 30 éves afgán férfinek. Egyes esetekben a toborzásban is részt vett és felügyelte az emberek beszállítását is a csempészjárművekbe. Mindezzel - 30 éves "beosztottjához" hasonlóan - legalább 300 ezer eurót keresett.

Az ügy másik vádlottja, egy 34 éves bolgár férfi 2015 júniusában a bűnszervezet vezetőinek megbízásából Bulgáriából három sofőrt szállított Magyarországra. Kettőt közülük arra is rávett, hogy pénzért vigyék a szerb-magyar határt illegálisan átlépőket a határ közeléből Nyugat-Európába. Ennél a két szállításnál "előfutóként" is segítette a csempészést. Az utolsó szállításnál a sofőrt Magyarországon elfogták, a 34 éves vádlott pedig visszament Bulgáriába. A bolgár hatóságok nemzetközi és európai elfogatóparancsok alapján később elfogták, majd augusztus 28-án átadták a magyar hatóságoknak.

A harmadik vádlott, egy 33 éves bolgár férfi 2015. augusztus 22-én hajnalban Kecskemét külterületéről egy zárt rakterű tehergépkocsival mintegy negyven embert vitt Németországba. A csempészésért a bűnszervezet vezetői 3500 eurót ígértek neki.

A szökésben lévő 26 éves afgán és a 33 éves bolgár vádlott ellen a nyomozási bíró nemzetközi és európai elfogatóparancsot adott ki,

az ügyészség távollétükben emelt vádat ellenük. A 34 éves bolgár vádlott előzetes letartóztatásban van.

Az ügyészség valamennyi vádlottat bűnszervezetben elkövetett embercsempészéssel vádolja, azzal, hogy az afgán és az idősebb bolgár férfi a bűncselekményt üzletszerűen és a csempészett személyek sanyargatásával követte el. Az ügyészség indítványozta azt is, hogy a járásbíróság a szoros összefüggés miatt ezt az ügyet egyesítse a Kecskeméti Törvényszék által tárgyalt úgynevezett parndorfi üggyel - olvasható az ügyészség közleményében.

A parndorfi ügyben a bűnszervezet tagjai 2015. augusztus 26-án hajnalban 71 embert zártak be egy belülről nem nyitható, sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba. A Kecskemétről a határra tartó hűtőkocsiban az 59 férfi, 8 nő és 4 gyermek még magyar területen megfulladt. Az elkövetők egy rendőri intézkedéstől tartva az ausztriai Parndorf közelében a járművet hátrahagyva elmenekültek.

A parndorfi ügyben és az ahhoz kapcsolódó többtucatnyi másik embercsempészési ügyben ezzel együtt már tizennégy embert vádoltak meg.

Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×