eur:
394.8
usd:
371.25
bux:
65745.42
2024. április 16. kedd Csongor

67 milliós kárt okozott a bűnbanda

Illegális cigarettagyárat működtető emberek ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség - közölte Ibolya Tibor főügyész.

A bűnszövetségben, jövedéki termék előállításával elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolt nyolc férfi közül egy osztrák, kettő izraeli, három moldovai, egy grúz állampolgár, valamint egy magyar.

A vádirat szerint az osztrák férfi 2011-ben hozott létre egy bűnözői csoportot, hogy Ausztriában, Belgiumban és Szlovákiában illegálisan gyártsanak és forgalmazzanak cigarettát, majd két izraeli vádlott-társával együtt tavaly úgy döntött, hogy Magyarországra is kiterjesztik tevékenységüket, amibe bevonták grúz és magyar társukat is.

A közlemény szerint a vádlottak Budapesten béreltek raktárhelyiségeket, beszerezték a gyártáshoz szükséges gépeket, külföldi munkásokat - köztük a három moldáv vádlottat - kerestek, majd tavaly szeptember elején megkezdték az illegális cigaretta üzemszerű gyártását.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói a X. kerületi illegális üzemben pár héttel később tartott akció során kartondobozokban tárolva összesen mintegy

4000 kilogramm dohányvágatot, valamint csaknem félmillió szál cigarettát találtak;

tevékenységükkel a vádlottak 67 millió forintos vagyoni hátrányt okoztak a magyar állami költségvetésnek.

Címlapról ajánljuk

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a földeken fáj, hogy nem iszunk eleget

Már a földeken fáj, hogy nem iszunk eleget

Már a legjobb hazai borvidékeken is egyre gyakoribb látvány, hogy megműveletlenül hagyják szőlőiket a gazdák. Ez nemcsak szomorú látlelet a szektor állapotáról, de kifejezetten veszélyes is, mivel a nem gondozott szőlőtől néhány év után érdemi termést nem lehet várni. A Portfolio Checklist mai adásában ezzel az egy témával foglalkoztunk, Braunmüller Lajost, az Agrárszektor főszerkesztőjét egyebek mellett arról kérdeztük, hogy milyen piaci dinamikák vezettek a kialakult helyzethez, merre lenne a kiút, és hogy mi köze van ennek az egésznek az újvilági borokhoz. A Portfolio podcastjeiben kiemelten foglalkozunk a hazai borpiaccal, a Rókusfalvy Pál barmarketingért felelős kormánybiztossal készült interjúnk itt, Héja Csabával, az MBH Bank vezető elemzőjével készített adásunkat pedig itt érhető el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×