eur:
393.76
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Tizenkilenc embert állítottak elő a fővárosi bulinegyedben

Tizenkilenc embert állítottak elő a fővárosi bulinegyedben

Tizenkilenc embert állítottak elő a hétvégén a főváros V., VI. és VII. kerületében, a Szent István körút, a Teréz körút és a Rákóczi út által határolt úgynevezett bulinegyedben tartott rendőrségi akció alatt - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az elmúlt hétvégén is folytatta akciósorozatát a bulinegyedben - írták. Tizenkilenc embert fogtak el és állítottak elő bűncselekmény gyanúja miatt, közülük tizenhárom ellen kábítószer-birtoklás, öttel szemben garázdaság, egy szír állampolgár ellen pedig kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt indult eljárás. Utóbbit őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására - tették hozzá.

Az akciósorozat és az állandó rendőri jelenlét célja - a kábítószerhez és a prostitúcióhoz köthető bűncselekményekkel szembeni fellépésen túl - a közterületen elkövetett erőszakos jellegű bűncselekmények, a lopások, valamint a gépjárművel kapcsolatos bűncselekmények megelőzése, felderítése, az elkövetők azonosítása és elfogása, valamint az ott élők szubjektív biztonságérzetének növelése - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×