Csalók élnek vissza Gyurta nevével

InfoRádió
2017. szeptember 12. 12:46
Internetes csalók pénzt kérnek Gyurta Dániel és Gergely édesapja nevében azzal a szöveggel, hogy Gyurta Tamás Londonban ragadt, és nem tud hazajönni: 1200 eurót próbálnak kicsikarni a jóhiszemű ismerősökből.

Kirabolták Londonban az olimpiai bajnok Gyurta Dániel édesapját, Tamást, és ahhoz, hogy hazajusson, szüksége lenne 1200 euróra, azaz 350 ezer forintra – áll egy, a Bors szerkesztőségébe is eljuttatott e-mail-ben, amit az idősebb Gyurta nevével címeztek.

Csalók szerezték meg az UTE úszószakosztályát is vezető édesapa adatait, és már konzultált az ügyvédjével, megtették a rendőrségi feljelentést és az egyéb jogi lépé­seket. A férfi csak remélni tudja, hogy egyetlen ismerőse sem utalja át az összeget.