Elképesztő milliárdos csalás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség

InfoRádió
2017. szeptember 7. 10:18
Az ügyben érintett cégcsoport tulajdonosával szemben különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

A vádirat lényege szerint az ügyben szereplő cégcsoport egyik meghatározó tagjának, a zálogházakat üzemeltető gazdasági társaságnak a vagyoni helyzete, likviditása a globális pénzügyi válsággal összefüggő, illetve egyéb események következtében 2009. év végére súlyosan megromlott; az ekkorra már 15 milliárd forint összegű banki hiteltartozást felhalmozó társaság további működése fenntarthatatlanná vált.

A vád szerint a vádlott ennek leplezése és a záloghitelezési tevékenység bővülésének színlelése céljából a társaság Budapest IX. kerületi zálogfiókjában több mint tízezer darab fiktív zálogjegyet készíttetett, amelyek felhasználásával - a valótlan tartalmú zálogállomány-kimutatások révén – a vádlott által irányított gazdasági társaság 2010. évtől kezdődően nyolc kereskedelmi banktól együttesen mintegy 6 milliárd forint hitelt vett fel, amelyet a társaság később nem fizetett vissza.

A vádlott emellett 2012. és 2014. év között - elsősorban a cégcsoport ezen időszakra szintén fizetésképtelenné vált egy másik cégének képviseletében eljárva - további pénzintézeteket és vagyonos vállalkozókat vett rá kölcsönnyújtására összesen mintegy 3 milliárd forint összegben. A vádlott a kölcsönök fedezeteként aranytömböket ajánlott fel, amik azonban ténylegesen olvasztókemencéjében öntött, döntően rézből készült, csekély értékű tömbök voltak. Amikor a vádlott ezeket a hitelezők rendelkezésre bocsátotta, azokhoz az aranytartalom igazolására megtévesztő iratokat csatolt. A hitelek visszafizetésére nem került sor.

Ezzel párhuzamosan, a cég képviseletében a vádlott a vád szerint több mint 3 milliárd forint összértékben értékesített vállalati kötvényeket

kamatfizetés ígéretével oly módon, hogy a kötvényt vásárló – részben magyarországi, részben külföldi – magánszemélyeket és gazdasági társaságokat a Zrt. vagyoni helyzete, fizetőképessége tekintetében megtévesztette.

A vád tárgyává tett bűncselekmények büntetési tételének felső határa – a halmazati szabályokra figyelemmel – 15 évig terjedő szabadságvesztés. A vádlott két év házi őrizetben töltött időt követően jelenleg lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll.