Fontos fejlemény a Teréz körúti robbantó ügyében

InfoRádió
2017. szeptember 5. 15:02
Befejezte a Teréz körúti robbantás nyomozását a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügyészség azt gyanítja, az elkövető P. László volt, aki azzal is fenyegetőzött, újra robbantani fog, ha nem kap egymillió eurót a Belügyminisztériumtól. A férfit akár életfogytig tartó fegyházbüntetésre is ítélhetik.

Lezárta a tavaly szeptemberben történt Teréz körúti robbantás nyomozását a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – erősítette meg a PestiSrácok.hu információit Szikinger István, a merénylet elkövetésével gyanúsított P. László ügyvédje. Az ügyben szeptember 11-én tartanak iratismertetést, az ügyvéd közölte, nincs kétsége afelől, hogy az ügyészség néhány hónapon belül vádat fog emelni P. László ellen.

A főügyészség azt gyanítja, hogy P. László volt az, aki 2016. szeptember 24-én házi készítésű, repeszképző anyagokkal kombinált robbanószerkezet robbantott a fővárosi Teréz körúton. A robbanás ereje alkalmas volt arra, hogy a detonáció közvetlen közelében lévő járőrök, illetve a robbanás három méteres körzetében tartózkodó járókelők az életüket veszítsék, a támadástól távolabb lévő személyek testi épsége, egészsége pedig jelentős veszélybe kerüljön. A merényletben végül két rendőr sérült meg súlyosan.

P. Lászlót előre kitervelten, aljas célból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletével, valamint robbanóanyaggal való visszaéléssel és terrorcselekmény előkészületével gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

Utóbbi gyanút másfél hete közölte P. Lászlóval a főügyészség, mivel a hatóság tudomása szerint a Teréz körúti robbantást követően a fiatal férfi emailt küldött a Belügyminisztériumnak, amiben leírta a két rendőrjárőr megölésének szándékával működésbe hozott robbanószerkezet összetételét, illetve a bomba elkészítésének lépéseit, és jelezte, hogy egy későbbi időpontban konkrét követelésekkel fog előállni. Magyarország Belügyminisztériumát azzal fenyegette, ha nem kap egymillió euró készpénzt, újra robbantani fog.