Vádat emeltek a zuglói halálos gázolás ügyében

InfoRádió
2017. augusztus 14. 15:29
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a nővel szemben, aki a vád szerint tavaly novemberben a XIV. kerületben kokaintól befolyásolt állapotban gépkocsival elütött egy idős férfit, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről.

A vádirat szerint a 26 éves nő 2016. november 7-én a kora délutáni órákban, Budapest XIV. kerületében a Füredi úton kokain befolyása alatt vezette az általa használt gépkocsit, amikor az előtte lévő útszakaszon - féktávolságon kívül - a járdáról az úttestre lépett a 85 éves sértett.

A vád szerint objektív körülmény nem gátolta, hogy a járdáról az úttestre lépő gyalogost a vádlott észlelje - írta közleményében a Fővárosi Főügyészség. A vádlott a gyalogost a kokain vezetési képességet hátrányosan befolyásoló hatása miatt nem észlelte, ezáltal az időskorú, ebből fakadóan különös védelmet igénylő sértett áthaladására egyáltalán nem reagált, nem kezdett elhárításba, pedig a késedelem nélküli észlelés, és intenzív - de saját magát és másokat sem veszélyeztető - fékezés esetén a járművet a gyalogos előtt megállíthatta volna. A vádlott a sértettet fékezés nélkül, addigi változatlan sebességgel ütötte el.

A baleset után a vádlott segítségnyújtás, illetve a mentők és rendőrök értesítése nélkül elhagyta a helyszínt.

A baleset során elszenvedett sérülései miatt az időskorú férfi a baleset helyszínén életét vesztette.

A kerületi ügyészség a fentiek miatt a nővel szemben halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette, valamint segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt nyújtott be vádiratot.

A fenti eseten túlmenően, a nő terhére a vád tárgyát képezi egy korábbi, 2016. áprilisi bódult állapotban – szintén kokaintól befolyásolt állapotban - elkövetett járművezetés vétsége is.