Négy gyalogost ütött el a budapesti ámokfutó

InfoRádió
2017. július 5. 10:21
Vádat emelt az ügyészség egy 24 éves nő ellen, aki 2015 márciusában az általa vezetői engedély, illetve vezetési gyakorlat nélkül használt gépkocsival először a járdán gázolt el egy nőt, majd miután segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, egy közeli zebránál három másik gyalogost is elütött.

A vádirat szerint a vádlott 2015. március 26-án a délutáni órákban vezetői engedély és járművezetői gyakorlat nélkül használt egy olyan személygépkocsit, amire annak tényleges használója neki engedélyt nem adott.

A belvárosi József Attila utcában szabálytalanul, a záróvonalat is figyelmen kívül hagyva, az ott kijelölt gyalogos-átkelőhelyen fordulásba kezdett, amelynek során két másik, szemből érkező autónak is nekiütközött. Nem állt meg, hanem elhajtott a Bajcsy- Zsilinszky út irányába, de nem volt képes uralni a járművet, felszaladt az úttest melletti járdaszigetre, és ott

elütött egy gyalogost, aki súlyos, maradandó sérülést szenvedett.

Ezt követően sem állt meg, hanem a kerékpárúton továbbhajtott, majd mintegy 120 méterrel arrébb, a járdán, a zebra előtt várakozó további három gyalogost gázolt el, akik közül egy súlyos, a másik kettő pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. Ismét továbbhajtott, kidöntött négy parkolásgátló oszlopot, majd egy közúti jelzőtáblának, ezután pedig még két oszlopnak is nekiütközött.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség az ügyben maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége, segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.