eur:
395.36
usd:
366.65
bux:
65365.8
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Többet keres a börtönben a tescós rabló, mint amennyit zsákmányolt

Többet keres a börtönben a tescós rabló, mint amennyit zsákmányolt

Több mint nyolc éve előzetes letartóztatásban van Süveges Péter, aki a vád szerint pénzszállító kocsit rabolt ki, és embert is ölt, de már több pénzt nyert a kártérítési perekben, mint ami a vádiratban a terhére rótt bűncselekményekben szerepel.

Süveges Pétert – akit a médiában csak tescós rablóként emlegetnek – még nem ítélték el jogerősen, ám eddig nyolc évet töltött előzetesben és 18 hónapot házi őrizetben. Amíg a vádhatóság az elmarasztalásáért, addig Süveges az őt ért sérelmek miatt harcol. Másfél éve például nyolcezer euró megfizetésére kötelezték Magyarországot a fogva tartás és az eljárások miatt.

A Magyar Idők cikke szerint Süveges először a Budapesti Fegyház és Börtön egyik parancsnokával szemben nyert pert. Azt állította, lehetetlenné tették, hogy felkészüljön a védekezésre, ráadásul embertelen körülmények között, kezét a derekán levő övhöz bilincselve, kutyás őr jelenlétében egy pincében fürdették, azt is csak kéthetente, hideg vízben. A szabad levegőn való tartózkodását döngölt föld alapú ketrecben, megbilincselve, sárban és mocsokban tették számára lehetővé, éjszakánként pedig 15 percenként felkapcsolták a villanyt a zárkájában. A Fővárosi Ítélőtábla több mint hárommillió forint kártérítést ítélt meg. A végzést végül hatályon kívül helyezték, és félmillió forintra csökkentették az összeget.

A férfi újabb keresetet nyújtott be a strasbourgi bírósághoz, amelyben fogva tartásának körülményeit kifogásolta.

Áprilisban a Győri Törvényszék 750 ezer forint kártérítést ítélt meg Süvegesnek a sopronkőhidai börtönnel szemben, amiért a parancsnok elrendelte, hogy az infrakamerával történt megfigyelés mellett negyedóránként kapcsolják fel a zárkájában a villanyt, és a telefonos kapcsolattartásait is szabályozták.

Többet keres a börtönben a tescós rabló, mint amennyit zsákmányolt

Süveges másfél hete 550 ezer forintot nyert a sátoraljaújhelyi börtönnel szemben, amiért nem biztosították számára a tisztességes eljáráshoz való jogot.

Az ügyészség szerint társaival 2005 májusában kiraboltak egy pénzszállító autót a budaörsi Tesco áruháznál, többször rálőttek a kiérkező rendőrökre, és menekülés közben kézigránátot dobtak rájuk. Emellett 2004 novemberében megöltek egy valutaváltó házaspárt, egy évvel később pedig Érd határában egy pénzszállítót fosztottak ki. Az ügyben még nem született jogerős ítélet, az ügyész tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést javasolt a Süvegesre.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Sorra válnak meg a külföldiek a Velencei-tó melletti ingatlanjaiktól

Sorra válnak meg a külföldiek a Velencei-tó melletti ingatlanjaiktól

A Velencei-tó környéke viszonylag könnyen vészelte át a lakáspiac tavalyi ledermedését. Nagy szerepe lehet ebben annak, hogy a tó partjára már nem elsősorban üdülőhelyként, hanem egy tiszta, békés, ám mégis nagyvárosközeli lakóövezetként tekintenek az otthont keresők. A külföldi ingatlantulajdonosok viszont most egyértelműen az eladói oldalon jelennek meg - derül ki az OTP Ingatlanpont szakembereinek tapasztalataiból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×