Újabb fordulat a lúgos orvos ügyében

InfoRádió
2017. június 28. 09:58
El kell utasítania az ügyészségnek a lúgos támadás ügyében felmerült hamis tanúzás bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést. De kizárólag azért, mert a hamis tanúzás miatti eljárás lefolytatásának jelenleg törvényi akadálya van.

Az életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben, a Kúria előtti eljárásban az ügy vádlottjának védője egy 2017. május 02-án kelt levelet csatolt. A levélben a levél írója azt állította, hogy 2016-ban az egyik híradásban egy, a sértett nőt kísérő személyben felismerte azt a férfit, aki őt korábban – még mielőtt bevonult a büntetés-végrehajtási intézetbe – meg akarta bízni az ügy tárgyát képező súlyos bűncselekmény elkövetésével.

A levélben írtak kapcsán az abban érintett férfi tett feljelentést, amely feljelentés büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntettére utal.

A feljelentésben megjelölt levél íróját a Fővárosi Főügyészség beazonosította és egyúttal megállapította, hogy a feljelentés tárgyát képező levél valótlan tartalmú.

Ugyanakkor a büntető törvény rendelkezése szerint a hamis tanúzás miatt mindaddig, amíg az alapügy – vagyis az az ügy, amelyben a hamis tanúzást elkövették – nem fejeződik be, büntetőeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható. Az ügy jelenlegi szakaszában ez a hatóság a bíróság.

A Budapesti Nyomozó Ügyészségnek ezért a hamis tanúzás bűntette miatti feljelentést – a törvény által megkívánt feljelentés hiánya miatt – el kellett utasítania.

E törvényi akadály elhárultával, azaz az alapügy jogerős befejezését követően a feljelentést az ügyészség haladéktalanul elbírálja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Újabb fordulat a lúgos orvos ügyében
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást