Tanulságos eset: trükkös szöveggel rabolt az álrendőr

InfoRádió
2017. június 20. 05:10
A rendőrség vádemelési javaslatot tett az ellen a fóti férfi ellen, aki rendőrnek adta ki magát egy nyíregyházi házaspárnak, majd társával zsarolás útján több millió forint értékű arany ékszert és készpénzt vittek el az otthonukból.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást H. Imre 29 éves fóti lakos ellen.

A frissen lezárt nyomozás adatai szerint a férfi 2017. március 23-án 6 óra 30 perc körül társával megjelent egy nyíregyházi lakóháznál, és az ott lakók részére rendőr igazolványnak látszó fényképes igazolványt mutatott fel, majd közölték, hogy házkutatási parancsuk van.

A házkutatás elrendeléséről egy rendőrségi logóval ellátott, aláírt és lepecsételt határozatot adtak át a sértetteknek,

majd közölték velük, hogy tudomásuk van arról, hogy bűncselekményből származó ékszereket vásároltak. Felszólították őket arra, hogy a házban található arany ékszereket és készpénzt adják elő, ellenkező esetben bilincsben viszik el őket.

A fenyegetések hatására a sértettek összesen körülbelül 30 millió forint értékű ékszert, és körülbelül 5 millió forint értékben készpénzt adtak át a két férfinak, akik ezután távoztak a helyszínről.

A nyomozás adatai szerint az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséhez használt járművet egy budapesti autókölcsönzőből bérelték, ahová a járművet H. Imre 2017. március 24-én a reggeli órákban visszavitte. A szabolcsi nyomozók ekkor ütöttek rajta.

A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes ügyészség indítványára a bíróság elrendelt és a nyomozás teljes időtartama alatt fenntartott. A 32 éves férfi beismerő vallomást tett.

H. Imre bűntársa ellen hazai, európai, illetve nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A büntetőeljárás során a rendőrség az eltulajdonított értékek nagy részét megtalálta és lefoglalta. A rendőrök a nyomozás során bűnpártolás miatt két nővel és egy férfival szemben is eljártak, akik a zsarolásból származó arany ékszereket és készpénzt megpróbálták elrejteni, hogy azokat a rendőrség az eljárás során ne találhassa meg.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.