Megvan a legszabálytalanabb sofőr?

InfoRádió
2017. június 20. 17:38
Vezetői engedély nélkül, ittasan, egy forgalomból kivont és lopott traktorral okozott balesetet egy férfi.

A Szécsényi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a 27 éves B. Zsolt ellen.

A nyomozás adatai alapján a férfi hétfőn délutáni órákban az egyik nagylóci tanyáról a tulajdonos tudta és engedélye nélkül elvitte annak forgalomból kivont traktorát, majd a járművel az út menti vízelveztő árokba és az egyik helyi ingatlan kerítésének hajtott. A férfi ezt követően gyalog távozott a helyszínről.

B. Zsoltot a rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül elfogták és a Szécsényi Rendőrkapitányság épületébe előállították. A 27 éves férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív jelzést mutatott, valamint az is kiderült, hogy vezetői engedéllyel sem rendelkezik.

A nyomozók B. Zsoltot jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Szécsényi Rendőrkapitányság a férfi ellen eljárást indított továbbá ittas járművezetés vétség és engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt is - közölte a police.hu.