eur:
394.06
usd:
364.77
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Rejtélyes gyilkosság: négyéves kisfiú az áldozat

A francia hatóságok pénteken emberrablással vádolták meg egy 1984-ben meggyilkolt négyéves kisfiú két rokonát, a több mint 30 éve történt bűnügy az egyik legrégebbi megoldatlan rejtélyes eset az ország igazságszolgáltatásának történetében.

A Jean-Jacques Bosc dijoni ügyész bejelentette, hogy Gregory Villemin nagynénjét és nagybátyját "emberrablással és halálhoz vezető törvénytelen fogva tartással" vádolják, és előzetes letartóztatásba helyezték.

A 71 éves Marcel és a 72 éves Jacqueline Jacob tagadják bűnösségüket, ügyvédeik szerint az ügyész elhamarkodottan emelt vádat az újranyitott bűnügyben.

A kis Gregory holttestét 1984 októberében a kelet-franciaországi Vologne folyóban találták meg, nem messze a kisfiú otthonától. A gyilkos kilétére azóta sem derült fény, holott az ügyet azóta többször, legutóbb 2008-ban újranyitották.

Akkor a nyomozók DNS-nyomokat a találtak azon levelek egyeikén, amelyeket ismeretlen elrablói küldtek a gyermek halála előtt és után szüleinek.

A dijoni ügyész pénteken közölte, hogy a kézírás-azonosítás egyre korszerűbb módszereinek köszönhetően és más bizonyítékok alapján vonták vizsgálat alá Gregory apjának nagynénjét és nagybátyját "halálhoz vezető emberrablás" vádjával.

"Az emberrablásban részt vevő személyek a bűntett értelmi szerzői" - hangoztatta Bosc pénteki sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy a nyomozók szerint az ügy eredeti vádlottja, Jacobék unokaöccse, a már halott Bernard Laroche szintén részt vett benne.

Laroche-t annak idején megvádolták Gregory meggyilkolásával, ám szabadon engedték, mert az ügyészség nem fogadta el az ellene felhozott bizonyítékokat. A kisfiú édesapja azonban meg volt győződve arról, hogy unokatestvére volt a gyilkos, és lelőtte a férfit 1985-ben. Tettéért négy évet töltött börtönben.

Gregory édesanyja szintén gyanúsított volt annak idején, mert szemtanúk látták őt azon a postán, ahonnan az elrablók levelei a családhoz érkeztek. Vádat emeltek ellene, de 1993-ban tisztázták őt.

A péntekei vádemelések ellenére ügyész elismerte, hogy még mindig nem tudják, ki ölte meg a fiúcskát 32 éve.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×