Motor, kacsa, bor - ellopott mindent, amit csak lehet

InfoRádió
2017. június 8. 09:40
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 25 éves endrefalvi férfi ellen, aki alig egy év alatt hét ingatlanba tört be, ahonnan járműveket és kacsákat is ellopott.

A vádlott 2015 novembere és 2016 szeptembere között Endrefalván hét ingatlanba ment be, általában a nyitott ablakokon keresztül, de arra is volt példa, hogy egy melléképület ajtaját akarta leemelni, amikor az épület fala kidőlt - közölte az ügyészség.

Ebből a melléképületből egy motorkerékpárt lopott el, amit később eladott, egy másik ingatlanból szintén egy motorkerékpárt tulajdonított el, amelyről a rendszámot levette, azt eldobta, majd a 150 ezer forintot érő járművön 10 ezer forintért adott túl.

2016 nyarán egy helyi baromfitelep ablakán mászott be, onnan 75 kacsát lopott el 232 ezer forint értékben, majd azokat rövid időn belül eladta, mindössze 11 állat került meg.

A további sértettektől 123 liter bort, üvegballonokat, láncfűrészt és fűkaszát tulajdonított el, és a testvérét is meglopta, tőle étkezési utalványokat vett el. Egyik falubelijétől pedig annak gépkocsiját vitte el, úgy, hogy azt az udvarról az utcára kitolta és a kocsiban hagyott kulccsal beindította, négy kilométert hajtott különféle földutakon, majd az autót a község külterületén, egy erdőszélen hagyta.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő vádlottal szemben szabadságvesztés büntetés és közügyektől eltiltás kiszabását, valamint a közel 300 000 ezer bűnügyi költség megfizetésére kötelezését indítványozta vádiratában.