Trükkös rablók: vigyázzon, ha a bankból pénzzel távozik

InfoRádió
2017. május 23. 04:35
Lopás miatt folytatnak eljárást a budaörsi rendőrök.

A rendőrség szerint Sz. György 61 éves és K. Attila 38 éves budapesti lakosok május 19-én személyautóval követték azt a férfit, aki egy budaörsi pénzintézetben készpénzt vett fel. Amikor a sértett egy élelmiszerüzlet előtt kiszállt az autóból, Sz. György és társa

egy technikai eszközzel megakadályozta, hogy a jármű ajtaja bezáródjon.

A férfi bement a boltba, a két gyanúsított pedig kivette az utastérben lévő táskát, amelyben a személyes iratokon kívül több mint 4 millió forint készpénz volt. Sz. György és társa a helyszínről egy személyautóval hajtott el.

A budaörsi rendőrök az adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül azonosították a lopás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket. K. Attilát 2017. május 20-án – budapesti lakásán – fogták el. Sz. György ekkor már egy visegrádi hotelban tartózkodott, őt onnan állították elő a nyomozók - közölte a rendőrség.

Mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A Budaörsi Járásbíróság 2017. május 22-én elrendelte az előzetes letartóztatásukat.