Ön is veszélyben van, ha ilyen készüléke van

InfoRádió
2017. május 22. 04:43
Ön is érintett lehet, ha ilyen készüléket vett - a szolgáltató munkatársának adta ki magát.

Szén-monoxid-riasztó készülék helyett pár ezer forintos füstjelző készüléket adott el a nyárlőrinci gyanúsított.

Május 17-én őrizetbe vett a rendőrség egy 61 éves nyárlőrinci férfit, aki 2016 decemberétől többek között Tiszakécske, Bugyi, Kunszentmiklós, Solt, Bátya Szabadszállás, Kunadacs, Kunbaracs és Nagykőrös településeken vert át embereket.

Több ingatlannál is megjelent ezeken a településeken és azt hazudta, hogy az egyik szolgáltató munkatársa. A sértetteknek átlagosan 25 ezer forintért szén-monoxid-riasztó készüléket adott el, mert azt hazudta, hogy kötelező ezeket megvásárolni. Az eszköz azonban csak egy pár ezer forintos füstjelző készülék volt, amely alkalmatlan a szén-monoxid érzékelésre - hívta fel a figyelmet a rendőrség.

A férfi szórólapokat is készített, amelyeket a sértetteknek adott át. A 61 éves nyárlőrinci személy a gyanú szerint további ismeretlen sértetteket is becsapott.

A rendőrök kezdeményezték a gyanúsított előzetes letartóztatását.

A rendőrség kéri, hogy akit a képen látható férfi a fent leírt módszerrel károsított meg és még nem tett bejelentést, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.