A két összeszurkált halottat talált a szomszéd lány

InfoRádió
2017. május 22. 18:54
Vádat emelt az ügyészség egy 2015-ös ceglédi, különösen kegyetlen kettős gyilkosság ügyében.

A fiatalt előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés miatt állítják bíróság elé - írta a 24.hu.

A brutális bűncselekmény 2015 decemberében történt, egy 61 éves nő és egy 39 férfi vesztette életét. A rendőrség akkor azt közölte, hogy egy 21 éves fiatalt fogtak el és gyanúsítottak meg. A Pest Megyei Főügyészség hétfőn számos részletet közölt az ügyről. Eszerint az érintettek szomszédok voltak. A fiatal vádlott nem dolgozott, a barátnője tartotta el, akivel együtt élt Cegléden. Sokat veszekedtek, ezek a viták pedig nem egyszer tettlegességig fajultak.

A szomszédban lakó asszony segítséget ajánlott nekik, hogy rendeződjön a kapcsolatuk. Emiatt a pár többször átment hozzá beszélgetni, ám az egyik alkalommal a fiatal ellopta a nő telefonját.

Az áldozat emiatt 2015 decemberében egy papírt szögelt ki a kerítésükre, amelyen az állt: itt egy tolvaj lakik. A fiatal emiatt dühös lett és bosszúból este átment a szomszédba, és először az anyát, majd a fiát több mint 50-szer megszúrta, megvágta. Az életüket vesztő embereket magára hagyta – áll a vádiratban.

Otthon a barátnőjének azt hazudta, a család elköltözött, de a lány nem hitt neki, ezért átment - ő talált rá az áldozatokra. A vádlott előzetes letartóztatásban várja a tárgyalását.