eur:
393.63
usd:
364.79
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Előzetesben a 15 éves tatabányai gyilkos

Előzetes letartóztatásba helyezte a Tatabányai Járásbíróság szerdán azt a 15 éves fiatalt, aki a gyanú szerint vasárnap hajnalban megölt két hajléktalan férfit a városban. Az ítélet nem jogerős, de végrehajtható - közölte a Tatabányai Törvényszék szóvivője.

Budai Vince tájékoztatása szerint a bíróság döntése ellen a vádlott és a védő azért fellebbezett, hogy az előzetes letartóztatást ne büntetés-végrehajtási intézetben kelljen megkezdeni. A fiú ellen több emberen elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint vasárnap reggel Tatabányán egy 44 éves és egy 56 éves férfit holtan találtak, az orvosszakértői vélemény szerint bűncselekmények áldozatai lettek. Az egyik holttestet a Győri úton, egy a város központjában található építményben találták meg, a másik áldozatot a Reguly Antal téren, egy tömbházak közötti füves területen, az előző esettől ötszáz méterre.

A rendőrök még aznap délután előállítottak egy 15 éves tatabányai lakost, a fiatalt elszámoltatták, majd később emberöléssel gyanúsították meg. Kihallgatásán a fiú részletes beismerő vallomást tett.

A rendőrség kedden a fiút vezetőszáron, helyszíni szemlén kérdezte ki a bűncselekmény részleteiről. A fiatal mindkét esetben elmondta a rendőröknek, milyen útvonalon haladt.

Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×