Unokának adta ki magát, de bukott trükkös csaló lett belőle

InfoRádió
2017. április 30. 21:36
A rendőrök Zuglóban fogták el azt a férfit, aki ellen két elfogatóparancs volt érvényben. Az eljárás során kiderült az is, hogy a később beazonosított társával együtt trükkös csalásokat is elkövetett - írja a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei egy fővárosi, Mogyoródi úti panzióban elfogták B. Rolandot, aki ellen hamis vád és sikkasztás bűntett miatt két országos elfogatóparancs volt érvényben. Az elfogás során a férfi egy szekrény mögött próbált elbújni, de a nyomozók megtalálták. A rendőrök a 38 éves férfi elfogását követően a tartózkodási helyén egy olyan mobiltelefont találtak, amelyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. kerületi Rendőrkapitányság időskorúak sérelmére elkövetett csalás bűntett miatt körözött.

Kiderült, hogy B. Roland összefüggésbe hozható azzal a két bűncselekménnyel, amelyek során egy ismeretlen telefonáló idős sértettek unokájának adta ki magát. A férfi a beszélgetésekkor azt állította, hogy közlekedési balesetet okozott, és a helyszínről csak a kár megtérítése után távozhat. A telefonáló elmondta az idős személyeknek, hogy a pénzért egy barátját fogja küldeni. Ezt követően a sértettek lakcímén megjelent egy ismeretlen férfi, akinek az idős személyek átadták a kért pénzt és ékszereket. A házkutatás során a nyomozók B. Rolandnál mobiltelefonokat, zálogjegyet, és ékszereket is lefoglaltak.

Az eljárás során kiderült az is, hogy a csalások során futár szerepet tölthetett be a 21 éves B. Marcell, aki aztán a Fogarasi úti egyik bevásárlóüzlet parkolójában fogtak el a rendőrök.