Váratlan fordulat: megúszhatja a börtönt a Teréz körúti robbantó

InfoRádió
2017. április 24. 16:16
A Teréz körúti robbantó ellen még a nyári szünet előtt vádemelésre készül az ügyészség. A most zajló elmeorvosi vizsgálat eredménye tükrében születhet meg a javaslat, ami szabadságvesztés kiszabását vagy kényszergyógykezelés elrendelését indítványozhatja.

Még a nyári ítélkezési szünet előtt befejeződhet a nyomozás P. László ellen, aki beismerte, hogy ő robbantott 2016. szeptember 24-én este a fővárosi Teréz körút és Király utca sarkán, életveszélyesen megsebesítve egy rendőrnőt, akinek férfi járőrtársa is súlyosan megsérült - tudta meg a Magyar Idők. A 24 éves fiatalember azt is részletesen elmondta beismerő vallomásában, hogy hol vásárolta a pokolgépéhez az alkatrészeket, hol és hogyan állította össze a szerkezetet, amelynek hatását szögekkel is megnövelte. Arról is részletesen beszélt, hogy miként választotta ki a helyszínt, valamint arról is beszámolt, hogy találomra választotta ki a két gyalogos rendőrt, akiket nem ismert korábbról.

A beismerő vallomását a harmadik napon hirtelen befejezte, és nem volt hajlandó tovább együttműködni akkori meghatalmazott védőjével, sőt a kapcsolattartónak megnevezett édesapjával sem. Ekkor kirendeltek neki egy védőt, akinek utolsó ténykedése az ügyben az előzetes letartóztatás meghosszabbításának procedúrája volt: csütörtökön a kényszerintézkedést újabb három hónappal meghosszabbította a nyomozási bíró.

A robbantót a tárgyalásra az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből (IMEI) kommandósok vitték, orvosi kísérettel. Március 31-én ugyanis

dühöngeni kezdett a cellájában,

összetörte a biztonsági kamerát és bezúzta az ablakokat, így átszállították a börtönből az intézetbe. A nyomozás korábbi szakaszában már átesett egy igazságügyi elmeorvosi vizsgálaton, amelynek eredményéről csak annyi tudható, hogy

büntethetőséget kizáró okot nem állapítottak meg.

Az újabb elmeorvosi vizsgálatot dühöngése következtében a büntetés-végrehajtás kérvényezte, és P. Lászlóval már mind a pszichológusok, mind az elmeorvosok újra elbeszélgettek, ismételten átesett a speciális teszteken, amelyek kiértékelése folyik. Közben tovább tart a megfigyelése és a kezelése az IMEI-ben, de ebben a hónapban várhatóan befejeződik.

A Központi Nyomozó Főügyészség már csak az elmemegfigyelés eredményére vár, miután P. László beismerő vallomását egy sor tárgyi bizonyíték és tanúvallomás is igazolja. Az igazságügyi szakértői vélemény fogja eldönteni, hogy vádat emelnek-e P. László ellen előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és robbanó anyaggal visszaélés miatt, amiért akár életfogytiglani fegyházat is kaphat, vagy kényszergyógykezelését indítványozzák.

Ez utóbbinak szigorú szabályai vannak. Az ügyészség indítványára akkor szüntetik meg a terhelt ellen a büntetőeljárást és egyben rendelik el a kényszergyógykezelését, ha a szakértői vélemények kimondják,

kóros elmeállapota miatt nem büntethető,

a kóros elmeállapotnak azonban mind az elkövetéskor, mind az eljárás során fenn kell állnia. A kényszergyógykezelés határozatlan időtartamú, nem jogi, hanem orvosi intézkedés, és általában ötévente vizsgálják felül a terhelt állapotát.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!