eur:
393.79
usd:
364.95
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Máris új munkát talált a lúgos orvos

Előzetes letartóztatásba került a lúgos orvosként elhíresült egykori kórházigazgató, de a Bors szerint a fogdán új munkát kapott: ételt oszt a rabtársainak.

Március végén előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a férfit, aki előzőleg 9 év fegyházbüntetést kapott életveszélyt okozó testi sértésért, és örökre eltiltották foglalkozásától. A vád szerint a férfi 2013-ban megtámadta volt szerelmét, elkábította, majd nemi szervét lúggal öntötte le. Az ítélet után szabadon távozhatott a bíróság épületéből, ám később az ügyészség indítványára elrendelték a letartóztatását. 

A Bors értesülése szerint a Nagy Ignác utcai bv-intézetben tölti előzetesét. A bevonulása után egy elbeszélgetésen vett részt egy pszichológussal, a szakember nem ítélte őt önveszélyesnek, az orvos nem omlott össze, ehelyett abban bízik, hogy harmadfokon számára kedvezőbb ítélet születhet az ügyében. Bene fizikálisan is jó állapotban van, és már munkát kapott,

a börtön konyháján dolgozik, ételt oszt rabtársainak.

Az általa elkövetett súlyos bűncselekmény okán magas kockázati kategóriába sorolták, de a magatartásával eddig semmilyen probléma nem volt.

A férfi áldozata továbbra is személyi védelem alatt áll. Az asszony eddig nyolc műtéten esett át, de még további operációk várnak rá. 

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×